2015. március 6., péntek

Kedves Látogatóink!

Szeretnénk egy bevezetővel indítani ezt a blogot. Összefoglaljuk, miről is szólnak majd a bejegyzések és milyen témákkal foglalkozunk hétről-hétre.

Ahogy az a bemutatkozásunkban olvasható, egy kreatív kis csapat vagyunk, aminek összetétele formatervezőkből és lakberendezőkből áll. Régóta foglalkozunk ezzel a tevékenységgel (már az egyetemen is dolgoztunk) így nagyon sok tapasztalat van a hátunk mögött az elmúlt több mint 10 évből. 

Az alaprajzi tervezéstől az egyedi bútortervezésen és kivitelezésen át a komplett ház építéséig,kislakás felújításáig szinte mindennel dolgoztunk már. Mindet felsorolni most hosszú és unalmas lenne, így a jövőben bejegyzések formájában olvasható majd itt a blogon. Szó lesz mindenről, ami lakberendezéssel, házépítéssel, felújítással, átalakítással, bútortervezéssel és home staging-el (a lakásértékesítés során nagyon hasznos tevékenység!) kapcsolatos. 

Hetente jelentkező bejegyzéseinkben, minden alkalommal hasznos tanácsokkal és tippekkel szolgálunk majd különböző témákban. 

Reméljük, hogy hamarosan rendszeres olvasóink között üdvözölhetünk!
Mivel a lakberendezési tervezés fogalma már kezd elterjedni a köztudatban, ezért a jövő heti, első bejegyzésünk egy itthon még kevésbé ismert szolgáltatósról fog szólni:
A home staging alapjaival ismerkedünk meg.

Ez pedig itt a facebook oldalunk, szeretettel várunk ott is!  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése