Folytatjuk budapesti, exkluzív garzonunk tervezési folyamatának bemutatását.
A szerencsés alaprajznak köszönhetően sok lehetőség rejlik a lakásban - igyekszünk is jól körbejárni az összes életképes elrendezést, hogy megtaláljuk ügyfelünk igényeinek leginkább megfelelő variációt.
Felmerült egy egészen pici, funkcionális konyha igénye. Az így felszabaduló négyzetmétert pedig egy ötletes fürdőbe és egy (a lakás méreteihez képest) tágas gardróbszobába csoportosítottuk át - ami azért valljuk be, elég szokatlan 33 négyzetméteren, miközben teljes értékű ágy is található a lakásban.
A mai modern üzletasszony, üzletember alapvetően keveset étkezik otthon, ha mégis, akkor az könnyen, gyorsan elkészíthető ételekre korlátozódik, miközben az igényes ruhatár sok helyet igényel.
A korábban bemutatott 1-es változat kis átalakításával készült a 3-as számú javaslat, ami egy egyenes, ajtók mögé rejthető konyhát tartalmaz.
Nagyon praktikus kialakítás, ha nem szeretnénk, hogy a konyha folyamatos "dísze" legyen nappalinknak. Tehát a konyhablokk a nappali tér része, ám használaton kívül bizony nem látszik. A változat előnye, hogy igény szerint, akár egy négyszemélyes étkező asztal is kényelmesen elfér.
A 4-es számú koncepció egy merőben új elrendezés az eddigi tervekhez képest. A kényelmes, kádat és zuhanyt is tartalmazó fürdő átkerült a bejárattól jobbra, egy falfülke behúzásával pedig egy tolófallal szintén elrejthető konyhának adtunk helyet. A bejárati ajtó mögött további kamraszekrény létesült, ami a konyha kiegészítése lehet, de akár a takarítóeszközök helyéül is szolgálhat.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjG2JgX7LS2SPKtYJf16U2TRrhpLrHtm_TqIMuECvruPGi7u3fbaXw5eQg5-yqJk5JCo5l725aMmvcL1qYetNcaePAxDkFdDeWafy-bVj4HAAP0IJNkVaiMGL4NelkVw1AdJMvGuq2ghkmA/s320/b3ab25b72cd0c3f1481da26c3cae9afd.jpg)
A hazaérkezést követő lepakolást könnyítve a ruhatárolók egyike kívülről, a bejárati ajtó mellől nyílik, mely a gardróbot is takaró tolóajtópár egyikével rejthető el - a lakás fontos alapkoncepciója, hogy minden tárolórészt dekoratív ajtók, felületek mögé rejtsünk.
A gardrób folytatásában kapott helyet az ágy, a mellette lévő, a közlekedő vonalából visszahúzott fülkében pedig a kis étkezőrész, mely akár kihúzható is lehet.
A nappali elrendezését nem bolygattuk, ez a helyiség majd a részletek kidolgozásakor kap nagyobb hangsúlyt.
A 4-es tervvázlat "b" variációja a konyhablokk és az étkezőrész megcserélésével egy nagyméretű, magasabb férfiak számára is kényelmes használatot biztosító kád elhelyezését teszi lehetővé.
Az étkezőpult és a nappali polcos kombinációja közötti nagyobb falfelület tökéletes lehet egy találó témájú, most divatos óriásposzter vagy fotótapéta elhelyezésére, mellyel tovább növelhetjük kis garzonunk nagyvonalú térérzetét.
A nagy üvegfalban végződő nappaliból remek városi kilátás fog elénk tárulni a műfűvel borított, kellemes méretű erkélyen keresztül.
A következő részből kiderül, melyik javaslat lesz a befutó. :)
A fotók forrása: www.pinterest.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése