2015. szeptember 27., vasárnap

Gyerekszobák 3.rész

Avagy együtt a tesók!



Van, amikor a kényszer "szüli", de tény, hogy jót tesz a gyerekek szociális fejlődésének, ha egy ideig közös a szobájuk. Ettől a  köztük lévő kapcsolat és szövetség is erősebb lesz, továbbá azt is megtanulják, hogy bizonyos konfliktushelyzeteket kezelni kell. Nem lehet csak úgy a másik orrára csapni az ajtót, sem erőből megoldani dolgokat.
Persze eljön az idő, amikor már többet árt mint használ - különböző nemű gyerekeknél ez a kiskamaszkor kezdete -, akkor igyekezzünk megoldani a szétköltözést vagy jobban szeparálni őket, hogy biztosítsuk számukra az intim szférát.


Lehet egymás mellett, egymás alatt, felett, részben fedésben, de akár a szoba két átellenes sarkában is a kis privát kuckó és fekhely. Lényeg, hogy noha egy helyiségben, de mindenkinek legyen meg a kis birodalma.


Használhatunk azonos színvilágot, de éppoly mutatós tud lenni, ha a formák, motívumok megegyeznek - persze mindez eltérő színben.


Tesószobák kialakításakor előtérbe kerülnek a beépített bútorok, így lehet igazán minden helyet kihasználni - pl. a lépcsőnek használt feljáró rejthet fiókokat, tárolókat, de akár az íróasztalok is lehetnek rejthető kivitelűek, vagy akár a dobogó alá rejtett vendégágy. Így valóban egy helyiségben tud minden funkció megvalósulni: egy igazán jól tervezett gyerekbirodalom nappali, dolgozó és háló egyszerre, ahol egyik funkció sem csorbul.

Ha módunkban áll (mind anyagilag, mind négyzetmétert tekintve), szerencsés, ha egy kis saját fürdőblokkot is tudunk a szobához kapcsolni - így igazán gyerekbarát életteret alakíthatunk ki otthonunkban.

Szerencsés, ha a bútorok amellett, hogy beépítettek, még könnyen alakíthatók is - így a cseperedő gyermekhez tudjuk igazítani őket. Ez persze komoly tervezést igényel, nem könnyű olyan berendezést gyártani, ami akár 10-12 évig is kiszolgálja kis lakóját.


Hasonlóan, mint a babaszobáknál, itt is ügyeljünk a finomabb alapszínekre, ne válasszunk túl harsány tapétát! Ellenkező esetben könnyen nyomasztó és fárasztó lehet az enteriőr, hisz előbb-utóbb úgyis felkerül pár kép, néhány poszter - és máris kész a káosz. Hagyjunk a gyereknek szabad alkotási felületet, amivel még nem forgatja fel az alapkoncepciót.


Ha egy falra tervezzük az alvó és pihenőkuckót, több hely marad a gyereknek a játékra, alkotásra.

Döntsünk így vagy úgy, lényeg, hogy a gyerekszoba lurkóink érdekét, szokásait szolgálja. Ne féljünk bevonni őket a szoba tervezésébe, hisz már a legkisebbeknek is egészen határozott véleménye tud lenni! Akkor érzik majd igazán magukénak az új lakot, ha kicsit ők is beleszólhattak a kialakításba.

Addig is ez  itt a facebook oldalunk, szeretettel várunk ott is!
A képek forrása: www.pinterest.com

2015. szeptember 20., vasárnap

Konyhatervező kisokos 1. rész

Egyszerűen egyenes


Új sorozatunkkal azoknak a kedves olvasóinknak szeretnénk segíteni, akik maguk vágnak bele a konyhájuk megtervezésébe. Ettől függetlenül persze számtalan helyen beszerezhetik azt, legyen az egy ismerős asztalos vagy egy nagy áruház - nem árt, ha tisztában vagyunk néhány dologgal.
Az első részben az egyenes konyhákat boncolgatjuk. Lássuk, mi lehet az oka az ilyen konyháknak:
1) Egyben van a nappalival és csak egy falszakasz áll rendelkezésre.
2) Külön helyiségben van, és a két szemben lévő hosszú falon helyezkedik el, valami oknál fogva nem lehet "U" alakban összekötni (pl. ajtó, ablak, radiátor stb.)
Jó pár évet töltöttem el konyhatervezőként egy hazai gyártónál, és egy dologban biztosan hasonlítottak a vevőim. Mindenki mindig minden egyes négyzetcentimétert ki akart használni és be akart építeni. Akkor is, ha a konyha 6nm volt, akkor is, ha 16nm... Persze értem én, hogy minél nagyobb, annál jobb, de csak az ésszerűség határain belül! Mindig azt mondtam, egy konyha olyan egy nőnek, mint a táskája. Ha kicsi, abban is minden elfér, ha nagy, azt is tutira telepakolja. Az igazság persze itt is valahol félúton van. Van a szükséges minimum, aminek el kell férnie, attól függően persze, hogy hány fős háztartást vezetünk. De természetesen általában a rendelkezésre álló hely határozza meg a "keretet".


Első eset: egyfalas konyha
  
Nagyon fontos, hogy próbáljunk figyelni a műveleti sorrendre! Először is tárolunk, előkészítünk, főzünk, majd elmosogatunk. Minden funkció (gép) mellett legyen elég hely a pulton. A hűtőből ki tudjunk pakolni, a zöldségeket megmosni és előkészíteni, a főzőlap mellé helyezni. Optimális esetben a mosogató és a főzőlap mindkét oldalán van elég hely, mert a főzést követően a tálaláshoz is kell hely.
Az egyenes konyhák előnye, hogy nem kell "trükközni" a sarkokkal. Számtalan sarokmegoldás létezik, de erre majd a következő részben térünk ki. És ha akarjuk, egy mobil fallal akár el is takarhatjuk, ha nincs rá szükség ;) Jól jön ez a megoldás kis lakásoknál is.
Amire  feltétlenül figyelnünk kell, hogy a munkalapoknak általában van egy maximális hosszúságuk, típustól és anyagtól függően. A standard 60 cm mély laminált lapok általában 4,5 m hosszúak. Ha ennél hosszabb konyhát szeretnénk, akkor toldani kell a munkalapot, a sarok  illesztésekhez hasonlóan készítik elő a munkalap összehúzást speciális vasalattal, de ezzel együtt ragasztani is kell a vízzárás miatt (a spec ragasztó általában a csomag része). Persze számtalan egyéb anyagot is kínál a piac, ahol a fantáziánknak csak a pénztárcánk szabhat határt. :)
 
 
A második eset: párhuzamosan beépítve 

Ebben az esetben a funkciók meg vannak osztva. A legfontosabb szempont, hogy mennyi hely marad a két pultrész között, ez 1-1,5 m között a legoptimálisabb, se sokkal több, se sokkal kevesebb nem ajánlatos. A műveleti sorrendre itt is érdemes figyelni a "fölösleges körök" miatt - hisz egy rosszul elrendezett konyhánál a kedves háziasszony napi több tíz métert is megtehet fölöslegesen. Egy háromfogásos ebéd elkészítéséhez megállás nélkül rójuk a köröket, összejöhet akár egy kilométer is!

A legtöbb esetben a plusz körök abból erednek, hogy a hűtőt beteszik a kamrába. Ez nem a legoptimálisabb megoldás. Gondoljunk csak bele, kell még egy kis tej a habaráshoz, puff mehetünk is vissza a kamrába...
Ha lehetőség van rá, akkor a sütőt tegyük magas szekrénybe, sokkal kényelmesebb, ha nem kell lehajolgatni, és ha gyerek van, akkor biztonságosabb is. Elszívót minden esetben használjunk, ha van ablak akkor is, mert ahogy egy fecske nem csinál nyarat, úgy egy ablak sem huzatot, és a páraelszívó lényege, hogy mesterséges huzatot generáljunk. Tehát mindig nyissunk ablakot legalább bukóra, ha főzünk és használjuk az elszívót. Különben a legnagyobb teljesítményű elszívó sem ér egy kutyafülét sem, mert a szagok elszállításához (plusz)levegőre van szükség. Ami még nagyon fontos, hogy lehetőség szerint az elszívó legyen kivezetve, a szénszűrő önmagában nem sokat ér - persze a semmitől az is többet jelent.

A következő részben az "L", a "G" és az "U" alakú elrendezésekkel folytatjuk, valamint a konyhagépekre is ki fogunk térni részletesebben. Beépíteni, nem beépíteni? - ez mindig nagy dilemma.
Reméljük, akkor is velünk tartotok majd!

Addig is ez  itt a facebook oldalunk, szeretettel várunk ott is!
A képek forrása: www.pinterest.com






2015. szeptember 13., vasárnap

5 tipp a romantikus és pihentető hálókhoz


A hálószobánk hangulatát sok minden meghatározza, elsősorban persze a saját ízlésünk. Mégis van néhány részlet, amire érdemes odafigyelnünk, ha pihentető, nyugodt és romantikus helyet szeretnénk varázsolni az eddig csupán alvóhelyként szolgáló helyiségből.
Tartózkodjunk a túl harsány vagy hideg színektől, nem fogjuk benne jól érezni magunkat. Tévhit, hogy a bordó megfelelő szín a háló falaira, de a narancs sem ide való. Sokkal jobb hatást érhetünk el pasztell színekkel - amikből akár egy sötétebb árnyalat is mehet bátran! -, de akár a szürke árnyalatai és a fehér is remek alap tud lenni.
Ha mintás tapéta mellett döntünk, javasoljuk, hogy a kevesebb több elvén igyekezzünk csak az egyik falon, pl a fejvég mögött alkalmazni, a helyiség többi falát pedig egy ahhoz illeszkedő uni színre festeni.


1. Zárjuk ki a külvilágot
Ha pihentető alvásra és romantikára vágyunk, akkor igyekezzünk nyugtató tárgyakkal körülvenni magunkat. A TV készülék nem tartozik ezek közé, szóval azt hagyjuk csak a nappaliban. Így elkerülhetjük a fárasztó és fájdalmas "nyak-elfekfős" TV előtt elalvást. Ha nem tudunk rögtön elaludni, akkor próbálkozzunk az olvasással - de ne egy izgalmas krimivel próbáljuk álomba olvasni magunkat. ;)


2. Adjunk a romantikára

Ne a gyerekek fotóival rakjuk tele a háló falát vagy az éjjeli szekrényt. A családi képek a nappaliban mutatnak a legjobban. Válasszunk olyan faldekorációt, ami a romantikus hangulatunkat erősíti, még egy nehéz nap után is. Lehet ez esküvői fotó, közös kép a párunkkal, felirat vagy egy festmény. A lényeg, hogy az "üzenet" mindig ott lebegjen a szemünk előtt.


3. Használjunk minél több textilt
A baldachinnak sajátos buja hangulata van, intim és szeparált lesz tőle az ágy. Nem muszáj baldachinos, hatalmas, fa keretes ágyat vennünk, ezt a célt a mennyezetre szerelhető karnissal is elérhetjük, amire tetszőleges textilt vagy függönyt is rakhatunk.

 
4. A méret a lényeg

Pontosabban az arányok mind a függőleges, mind a vízszintes felületeken. A szőnyeg nem csak hogy praktikus, de a melegséghez éppúgy hozzájárul, mint a többi textil. Fontos, hogy nem csak színeiben, de méretében is passzoljon az ágy és a szoba arányaihoz.
A szállodai hangulatú, burkolt falak kombinálása a fejvéggel a térérzetünket javítják, valamint fokozzák a szoba összképét.
 
5. Legyen hangulatos a világítás

Akár a csillagos égboltot is bevarázsolhatjuk a hálóba. Ha álmennyezetet használunk, akkor ez lehet akár ledekből, amit könnyedén felkapcsolhatunk. De olcsóbb és egyszerűbb megoldás a fluoreszkáló festék, amit bármelyik hobbiboltban beszerezhetünk. Festhetünk csillagokat, szívecskéket vagy amit csak szeretnénk.  
A hálóban nagyon fontos, hogy többlépcsős legyen a világítás, hogy mindig a legmegfelelőbb fénybe borítsuk a szobát. A direkt fényeket igyekezzünk kerülni, inkább sejtelmesebb lámpákat válasszunk, mely lehet éjjeli lámpa, állólámpa vagy akár rejtett világítás is.
Kevesen gondolnak rá, de ha módunkban áll, hogy alternatív kapcsolót szereltessünk az ágy mellé, mindenképp tegyük meg. Így nem kell majd oda-vissza rohangálni az ajtónál lévő kapcsoló és az éjjeli lámpa között, mikor nyugodni térünk.

 
Bízunk benne, hogy tippjeink közül mindenki megtalálja a saját hálójához legjobban passzoló ötletet, hogy még kellemesebb környezetben tudja kipihenni magát mind testileg, mind lelkileg.
 

Ez pedig itt a facebook oldalunk, szeretettel várunk ott is!
A képek forrása: www.pinterest.com





2015. szeptember 6., vasárnap

A színek hangulata 1. rész

Új sorozatunkban a színekkel szeretnénk kicsit jobban megismertetni benneteket. Sokan ódzoknak tőle, hogy színesre fessenek falakat, mert az olyan "végleges". Pedig itt is a jó választásban és a tökéletes arányban rejlik a titok. Kezdjük hát az alapokkal!
 
Hogyan is kezdődött?
 
A színek és a fény mibenlétének megragadásával már az ókori filozófusok is foglalkoztak. A történelem során számos kutató, fizikus, művész, nyomdász készített különböző színrendszereket, több közülük szabványként szolgál pl. az építészet, a nyomdaipar, a ruhaipar, stb. területein.
Isaac Newton volt az első, aki felfedezte, hogy a fény és a szín szoros kapcsolatban állnak egymással. Kutatásai során egy prizma segítségével bontotta fel a szivárvány színeire a fényt, majd egy másik prizma segítségével egyesítette ismét fehér fénnyé. Az ő kutatásai voltak a kezdeti katalizátorai a színelmélet, színkutatás témakörének.
Az öltözködés, illetve az évszakelmélet szempontjából az egyik legismertebb színkört érdemes egy kicsit tüzetesebben tanulmányoznunk, melynek megalkotása Johannes Itten nevéhez fűződik.
 
A színkör
 
A színkör az alapszínekre (primary colors) van építve, melyek a következők: piros, sárga, kék. Minden más szín ezek keverékéből előállítható. Az alapszínek, viszont, nem keverhetők ki más színek kombinációiból.
A másodlagos színek (secondary colors) két alapszín kombinációjából alakulnak ki: narancssárga, zöld és lila. A harmadlagos színek (tertiary) a másodlagos színek keverékeiből állnak össze, és az elsődleges és másodlagos színek között helyezkednek el, ezért ezeknek az árnyalatoknak a nevei is kétszavasok: piros-narancssárga, sárga-narancssárga, sárga-zöld, kék-zöld, kék-lila és piros-lila.
A nagy színkör (ami a képen is látható) a legelterjedtebb. Jórészt ezeket a színeket fogjuk boncolgatni ebben a sorozatban, és megnézzük, mit mivel lehet ügyesen párosítani, mivel bánjunk csínyján.


A színkeréken megkülönböztetünk, hangulati hatás szerint, meleg és hideg színeket (warm and cool colors). A meleg színek – piros, sárga, narancssárga – élénkek és energikusak, míg a hideg színek – zöld, kék, lila – nyugodtság érzését sugallják.
A színkörben egymással szemben álló színeket egymás komplementereinek, azaz kiegészítő színeinek (complementary colors) nevezzük. Ezeket összekeverve sötétszürke árnyalatot kapunk. A komplementer alapszínpárok a következők: zöld-piros, kék-narancssárga, sárga-lila.
A színtelítettséggel lehet még trükközni, ha nem bízunk az "ellentétes" párokban.
 
 
Komplementerek és kombinációk
 
A színek a designban nagyon szubjektívek. Több tényezőtől is függhet, hogy kire milyen hatással vannak - pl. lelki állapot, az adott kultúra, vagy vallás és még sorolhatnám.
Tudományosan is vizsgálják a színeket, hogy azok miként hatnak az emberre, ember csoportokra. Az árnyalatok, különböző színvariációk és kompozíciók is fontosak, hiszen egy világos kék és egy sötét kék szín hatásai eltérőek lehetnek.
Ez a lakberendezésben a legkényesebb kérdés. Sokszor találkozunk olyan ügyfelekkel, akik a végén inkább a bézs valamelyik árnyalatát választják, mondván az mindenhez passzol. És ez így is van, de a színek elméletét érdemes kicsit jobban megismerni, hogy a kiegészítőkkel se nyúljunk mellé.
Ha bizonytalanok vagyunk, hívjuk segítségül a természetet.

Ez pedig itt a facebook oldalunk, szeretettel várunk ott is! 
Forrás:
www.pinterest.com
www.stilusmentor.hu
www.brandrops.com/
www.blog.codebuild.hu